MENÜ

Mór OPEN Táncverseny

Mór OPEN Táncverseny Versenyszabályzat

A Mór OPEN Táncverseny versenyrendszere nyílt.

A versenyre nevezhetnek egyének, egyesületek, alapítványok által működtetett tánccsoportok, művészeti iskolák, önszerveződéssel létrejött tánccsoportok, melyeknek nem szükséges jogi személyiséggel rendelkezniük.

 A versenyen való részvételhez szükséges a versenyszabályzat elfogadása, amely a nevezéssel együtt történik!

  • A versenyre nevezni a versenykiírásban szereplő határidő lejártáig lehet.
  • A nevezéseket a beérkezés sorrendjében rögzítjük. Amennyiben a nevezett produkciók száma eléri a maximális produkciószámot, a szervezőbizottság a nevezéseket a meghirdetett határidő lejárta előtt is lezárhatja.
  • A nevezés, csak a nevezési díj befizetésével válik érvényessé! A nevezési határidő lejárta után és a helyszínen nevezni NEM lehet!
  • A nevezők, valamint a felkészítő tanárok, a nevezés leadásával egyidejűleg elfogadják versenyeink verseny és adatvédelmi szabályzatát!
  • Tudomásul veszik, hogy minden versenyző a saját felelősségére versenyez!
  • A koreográfiák elemeinek összeállításáért és azok nehézségi fokának megválasztásáért a csapatvezetők felelősek.
  • Bármely olyan sérülésért, ami a produkció bemutatása közben, vagy az azt megelőző bemelegítés, gyakorlás közben történik, a szervezők és a helyszínt biztosító intézmény felelősséget nem vállal.
  • A csoportvezetők és az egyéni versenyzők a nevezésben leadott adatok valódiságáért és azok pontosságáért felelősek.

Nevezés módja

  • e-mailben (dancearttancstudio@gmail.com) vagy Facebookon  facebook.com/moropentancverseny --> üzenet a kitöltött jelentkezési lapot visszaküldve (Excel tábla mind 2 munkalapja kitöltendő!)

Amennyiben az adott csoport, vagy nevező több koreográfiával is indul, az esetleges átfedések miatt a szükséges minimum átöltözési időt előzetesen kérjük az ideiglenes program kiküldése után jelezni).

A nevezési lap beküldésével a nevezők kijelentik, hogy elfogadják a nevezési feltételeket, és a versenyszabályzatot!

A nevezési lapot a "Nevezés" lapfül alatt töltheted le!

A nevezési díj utalásához a nevezést követően küldünk egy visszaigazolást, amely tartalmazza az pontos összeget és az utaláshoz szükséges adatokat.

A nevezési díjak befizetését igazoló számlát minden versenyző részére a verseny napján, a helyszínen adjuk át!

 

KATEGÓRIÁK

Szóló (1 fő)

Duó/trió (2-3 fő)

Miniformáció (4-6 fő)

Csoport (7-10 fő)

Formáció (11 főtől)

 

PRODUKCIÓ IDŐTARTAMA

Szóló 1:15-2:00 perc

Duó/trió 1:15-2:00 perc

Miniformáció 1:15-2:00 perc

Csoport 1:30-3:00 perc

Formáció 2:00-4:00 perc

 

KORCSOPORT

Mini (4 – 6 év)

Gyermek (7 – 10 év)

Junior (11 – 13 év)

Ifjúsági (14 – 17 év)

Felnőtt (18 évtől)

 

Szóló kategóriában a versenyző csak az életkorának megfelelő korcsoportban indulhat!

Duó/Trió esetén az idősebb versenyző életkorát vesszük számításba.

Csoport és Formáció esetén az átlagéletkornak megfelelő korcsoportot kell választani!

Életkor számítás: A versenyzőknek azt az életkorát kell számítani, amit a tárgyévben betölt.

 

BESOROLÁS

Haladó szint „A”:

Ide tartoznak azok a táncosok, akik már több éve táncolnak, így magasabb tánctudással rendelkeznek, évente több hazai és külföldi versenyen is részt vesznek, valamint azokon kiemelkedő eredményeket érnek el.

Azok a koreográfiák, amelyekben a felkészítő tanár is táncol, csak haladó kategóriában indíthatók!

Kezdő szint „B”:

Ide tartoznak azok a táncosok, akik kevesebb tapasztalattal rendelkeznek a versenyzés terén.

 

TÁNCKATEGÓRIÁK

1. Divattáncok

1.a) Moderntánc

Ez a kategória tartalmazza a sokrétű, több irányzatot felölelő mozgáskultúrát. Fontos a stílusra jellemző technika, érzelemvilág és előadásmód. Ebbe a kategóriába tartozik a modern jazz alapú, kortárs, mozdulatművészet koreográfiák is. (Művészi látványtáncok)

1.b) Hip-hop

Az összes, a nyolcvanas évektől kezdődően napjainkig táncolt hip-hop jellegű táncok valamennyi stílusban, a versenyre módosított formában. Több táncstílus alkalmazható, mint pl. hip-hop, funky, street jazz, stb. Ezen felül megjelenhet a koreográfiákban minden olyan modern irányzat, ami a stílus korlátokon belül van. (NEW STYLE, KRUMPING, SWAG, LYRICAL, OLD SCHOOL, POPPING, LOCKING, HOUSE..stb). Jellemzője a szabad tánc, amely a fent felsorolt hip-hop irányzatokból és a hasonló tánctechnikákból származó elemekre alapszik. Kis és nagy akrobatika megengedett.

1.c) Show tánc

Azok a versenyszámokat érdemes nevezni ebbe a kategóriába, melyek akár egy történetet mesélnek el, cselekményt mutatnak be és valamilyen sajátos életérzést, hangulatot fejeznek ki. A koreográfián belül többféle táncstílust vagy tánctechnikát lehet alkalmazni. A látvány fokozása és a mondanivaló kibontakoztatása érdekében látványelemek használata feldobja a koreográfia színvonalát (díszletek és/vagy kellékek), melyek kapcsolódjanak a produkció mondanivalójához. Azonban ebbe a kategóriába tartoznak azok a táncok is, melyek alapja a harmonikus, esztétikus, mozgás mellett a gimnasztikus és a kis akrobatikus elemek használata. Jellemzői: a hajlékonysági-, egyensúlyi-, elemek, valamint forgások, ugrások. A gyakorlat során fontos az előbb felsorolt elemek táncos összekötése. Még ehhez a kategóriához tartoznak a művészi torna és ritmikus gimnasztika (RG) alapú koreográfiák is. A kis és nagy akrobatikai elemek használata megengedett. Az akrobatikus elem nehézsége a versenyző tudásszintjének és életkorának megfelelő legyen. (Látványtánc, Musical-revü-sztepp-jazz, Gimnasztikus látványtánc, Akrobatikus látványtánc)

 

2. Mazsorett/Twirling

Ebbe a kategóriába tartoznak az ünnepi hangulatot fokozó látványos produkciók, a hagyományos vonulós menettáncoktól a show-mazsorettig. Eszközhasználat kötelező, mely lehet: pom-pom, bot, zászlósbot vagy egyéb kéziszer. Az eszközök használata mellett a tánctudásnak is fontos szerepe van.

2.a) Mazsorett bottal tradicionális

Ebbe a kategóriába tartoznak a hagyományos mazsorettre jellemző stílus és tánclépések. Lehet klasszikus vagy modernebb fúvószenére. Kötelező eszköz: bot, 1 vagy több. A versenyzők tudásszintjének megfelelő hagyományos mazsorettbot-technikát kell alkalmazni (botforgatás, dobás). Valamilyen sapka imitáció szükséges, legalább fejdísz, a ruhának megfelelően. Tartalmaznia kell a hagyományos mazsorett öltözék egyes elemeit. Nem lehet kezeslábas-, body-, tornadressz-, fürdőruha formája. A csizma kötelező a szenioroknak, ajánlott a fiatalabb korosztálynak. Kis és nagy akrobatikai elem használata tilos!

2.b) Mazsorett bottal show/Twirling

Ebben a kategóriában 1 vagy több bot eszköz használata kötelező. A koreográfia készüljön modernebb, nem fúvószenére. Bármilyen táncstílus elemeit tartalmazhatja. A koreográfiában használható az un. baton-twirling technika (a testen való forgatás, dobás) is, ami emeli a produkció színvonalát. Ruha és lábbeli legyen a koreográfiához illő. Csizma nem kötelező. Kis és nagy akrobatikai elemek használata megengedett!

2.c) Mazsorett pom-ponnal

A produkció alatt kötelező a pom-pom használata, melyeket folyamatosan mozgásban kell tartani. Csak rövid ideig lehet a kézből letenni pl. emeléseknél vagy olyan gimnasztikus elemeknél, melyeket ezekkel nem lehet biztonságosan végrehajtani. Fontos, hogy a versenyzők az alkalmazott tánclépéseket az adott táncstílusnak megfelelő technikával adják elő. Ajánlott minél több térformaváltás. Kis és nagy akrobatikai elemeket használata megengedett!

2.d) Mazsorett vegyes vagy egyéb eszközzel

A mazsorettre jellemző hagyományos pompont és botot együtt használják a versenyzők és ezen kívül egyéb kéziszereket használata is megengedett, mint pl. zászlósbot, szalagos bot, karika, pom-pom-hoz hasonló tárgyak, stb.

 

3. Tánctermi táncok

A tánctermi táncok a társasági táncok gyűjteménye.

Ebben a kategóriáiban a koreográfiák az alap- és összetett lépések, valamint egyedi variációk, megoldások felhasználásával készülnek. A táncstílusra jellemző emeléseket és kisebb dobásokat lehet alkalmazni. Díszlet és kellék használata megengedett.

Klasszikus alapú táncok: keringők, tangók, slowfox, történelmi táncok, quickstep önmagában vagy vegyesen.

Latin/karibi alapú táncok: bármelyik Latin-amerikából és/vagy a Karib-tenger vidékéről származó táncok önmagában, vagy vegyesen. Valamint a Swing alapú táncok: Swing, Boogie-woogie, Lindy hopp.

 

4. Balett

A klasszikus balett koreográfiáknál tiszta, klasszikus balett tánctechnikát kell alkalmazni puha vagy spicc cipőben. Megengedett az eredeti koreográfia. Ide tartoznak a balett repertoárokból ismert karaktertáncok is. A modern balett mozgásanyagának alapja a klasszikus balett, de az elemek és azok előadásmódja szabadon variálhatók és kivitelezhetők modernebb stílusban. A lágy mozgású, lírai koreográfiák ideális stílusa. Tilos a nagy akrobatikai elemek használata!

 

5. Sporttáncok

Ebbe a kategóriába tartoznak azok a színpadi produkciók, melyeket a táncon kívül a dinamikus sportos mozgások jellemeznek. Emeléseket, dobásokat lehet használni, de a gyakorlatok nehézségénél figyelembe kell venni a versenyzők életkorát, technikai tudását. (Akrobatikus Rocky, Dance Aerobic, Sport Aerobic, Sportakrobatika)

Kis és nagy akrobatikai elemek használata megengedett!

 

6. Néptánc

Ebben a kategóriában mutatkoznak be azok a tiszta forrásból származó hagyományőrző néptáncok, versenyszámok, amelyek bizonyos népek és kultúrák táncainak meghatározó stílusjegyeit tartalmazzák. A zenének is eredeti népzenének kell lennie, vagy azok olyan átdolgozásai, amelyek megőrzik az eredeti népzene hangulatát, jellegét. Ide tartozik az ír sztepp is, valamint azok az eredeti néptáncok, ahol bármilyen technikájú kopogást használnak. Tilos a nagy akrobatikai elemek használata!

 

7. Nyílt (open)

Ebben a kategóriában azok a színpadi táncos produkciók kapnak versenyzési lehetőséget, melyek többféle stílust tartalmaznak és semmiféleképpen nem sorolhatók be a megnevezett tánckategóriákba. A különböző stílusok, minimum kettő, az adott táncon belül nagyjából egyenlő arányban kell, hogy szerepeljenek. Az kis és nagy akrobatikus elemek egyaránt megengedettek.

 

AKROBATIKA MEGHATÁROZÁSA

Kis akrobatikának nevezzük a következő elemeket és ezek variációit: gyertya, híd, fejenállás, kézenállás, cigánykerék, vállon- és kézen átfordulás, tarkóbillenő, kézbillenő, előre-hátra bógni. Nem minősülnek akrobatikának a táncos ugrások és emelések.

Nagy akrobatika alatt értjük azokat az elemeket és ezek variációit, amikor a test nem ér hozzá a földhöz, szabad átfordulások: dobott cigánykerék, dobott előre bógni, rundel, flick-flack, arábel, forewards, szaltó. Nem minősülnek akrobatikának a táncos ugrások és emelések.

 

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

A felkészítő tanárok tudomásul veszik, hogy minden versenyző a saját felelősségére versenyez!

A versenyen alapvetően elvárt a fair play szabályainak megfelelő viselkedés, ízléses koreográfia és fellépő ruha.

A versenyző köteles követni a verseny menetét és időben, a saját produkciója előtt legalább 3 tánccal megjelenni a színpad mellett.

A versenyprogram tájékoztató jellegű, az előre betervezett fellépési idő előtt fél órával a produkcióknak versenyzésre készen kell állniuk.

A versenyző vagy csoport köteles a felkonferálástól számított 5 másodpercen belül a színpadon megjelenni.

Csoport esetén minimum 4, formáció esetén kötelező minimum 6 térforma váltás (kivéve mini korcsoport).  

A színpadon egyszerre kell, hogy jelen legyen a koreográfiában szereplő összes táncos, legalább a kategória időtartamának minimum határideéig. A koreográfusi szabadságot csak ezen felül lehet alkalmazni a maximum időhatár betartásával. (pl. táncosok, vagy kisebb csoportok váltakozása, jelenléte a színpadon).

Tánckategórián belül az adott táncstílustól eltérni csak a bevezetőben lehet. Ebbe nem tartozik bele az egyes kategóriákra jellemző be- és kivonulás, mely nem része az értékelésnek. Amennyiben többféle stílust is tartalmaz egy koreográfia vagy nincs jelent az adott kategória a tánckategóriák között, abban az esetben nyílt kategóriában érdemes indulni.

A koreográfia kibontakoztatása érdekében használt eszközök és a fellépő ruha díszítései nem szennyezhetik a színpadot, illetve nem lehet szemetesen hagyni azt. Minden esetben a szennyezés, szemetelés letakarítása közvetlen a koreográfia bemutatása után az illető versenyzőket és felkészítőit terheli.

 

ZENE

Minden versenyszám saját zenére történik, amit előzetesen a dancearttancstudio@gmail.com e-mail címre kérünk elküldeni, a részt vevő egyén, iskola, egyesület, tánccsoport nevével és a produkció címével ellátva. 

(csoportneve_korcsoport_kategória_koreográfiacím +versenyző név szóló, duó/trió esetén)

Azonban biztonsági okokból kérjük, hogy az adott produkció zenéjét pendrive-on vagy CD-n is szíveskedjenek elhozni a versenyre!

Valamennyi kategóriában és táncstílusban, díszletek és kellékek használata megengedett, de ezek nem veszélyeztethetik a versenyző(k) biztonságát. A színpadra kizárólag a versenyző(k) viheti be a saját díszletét a felkonferálástól számítva 5 másodpercen belül.

Tilos! Pirotechnikai eszköz használata és a színpad szennyezése.

 

A VERSENY DÍJAZÁSA

Kupa, érem, oklevél, különdíjak átadására is sor kerül.

Külön díjak:

„Legtechnikásabb táncos” – technikában legmagasabb pontszámot elért szóló táncos kapja

„Legjobb koreográfia” – koreográfiában legtöbb pontszámot elért szóló táncos kapja

„Legszebb előadás” – előadásmódban legtöbb pontszámot elért szóló táncos kapja

„Kiváló technika” – technikában legmagasabb pontszámot elért csapat kapja

„Kiváló koreográfia” – koreográfiában legtöbb pontszámot elért csapat kapja

„Kiváló előadásmód” – előadásmódban legtöbb pontszámot elért csapat kapja

Fődíj:

„Móri Ezerjó Kupa” – a legmagasabb összesített pontszámot elérő csapat kapja

 

EREDMÉNYHIRDETÉS

A díjkiosztón a versenyzőknek fellépő ruhában kell megjelenniük!

Az eredményhirdetés végén különdíjak átadására kerül sor.

 

PONTOZÁS, ÉRTÉKELÉS FŐBB SZEMPONTJAI

Zsűritagok a szervező által felkért, belföldön és külföldön is elismert szakemberek. (3-6 fő)

A zsűritagok egy produkcióra egyenként maximum 30 pontot adhatnak, az értékelés 3 főbb szempont szerint történik (technika, koreográfia, előadásmód) 10-10-10 pontot.

A zsűri döntését tiszteletben kell tartani, melyet mindenkinek el kell fogadni!

Adott esetben, ha valamelyik koreográfiát rossz tánckategóriába nevezték, a zsűrinek jogában áll a helyes kategóriába átsorolni a produkciót, ami nem jár pontlevonással.

Az a zsűritag melynek saját csapata indul, abban a kategóriában nem pontozhat!

Az értékelés főbb szempontjai:

Technika

  • táncelemek nehézségi szintje
  • táncelemek kivitelezése
  • a versenyző(k) életkori és tudásszintjének megfelelő technika és nehézségi szint megválasztása

Koreográfia

  • eredetiség
  • kreativitás
  • a koreográfia zenéhez való illeszkedése
  • színpad kihasználása
  • térforma váltások (csoport és formáció esetén min.6)

Előadásmód

  • a mondanivaló tolmácsolása
  • átélés
  • kisugárzás
  • látványosság
  • összhatás
  • zenére való táncolás

MINŐSÍTÉSEK/HELYEZÉSEK

Az adott kategóriában és korcsoportban, akkor adható helyezés, ha 2 vagy több fő versenyzett. Ennek hiányában minősítés adható: 

Kiemelt Arany minősítés: a zsűri összesen adható pontszámának 90%-át kell elérni.

Arany minősítés: a zsűri összesen adható pontszámának 80%-át kell elérni.

Ezüst minősítés: a zsűri összesen adható pontszámának 70%-át kell elérni.

Bronz minősítés: a zsűri összesen adható pontszámának 60%-át kell elérni.

 

VERSENY MENETÉNEK ÁLTALÁNOS IMERTETÉSE

Regisztráció:

Minden egyesületet, egyéni nevezőt belépéskor regisztrálni kell, lehetőleg az egy csapathoz tartozókat egyszerre. Minden versenyző életkorát fényképes igazolvánnyal kérjük igazolni.

Belépőjegy:

A kísérőknek a helyszínen belépőjegyet kell váltani (Elővételre nincs lehetőség). A belépőjegy mértékét az aktuális versenykiírás tartalmazza.

Színpadpróba:

A versenyprogram nem teszi lehetővé a színpadpróbát. Színpadbejárásra a verseny megkezdése előtt reggel van lehetőség a kapunyitástól a verseny kezdetéig.

 

MÉDIA

A versenyzők, nézők, egyéb résztvevők a versenyen történő részvételükkel tudomásul veszik és egyúttal hozzájárulnak a videó és képfelvételek készítéséhez és azok későbbi nyilvánosságra hozatalához.  Amennyiben adott videó vagy képfelvétel nyilvánosságra hozatalához (egy személyt ábrázoló kép/videó esetében) nem járul hozzá, kérjük írásban jelezze igényét az dancearttancstudio@gmail.com e-mail címen.

 

Versenyszabályzat (kattints ide a letöltéshez!)

Asztali nézet